Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Heisler András Mazsihisz-elnök egy hétfői keltezésű levélben megkéri a Mazsihisz küldötteit: jelezzék, ha más „vallási közösség” tagjai.
A Neokohn birtokába került, Heisler András által írt levél levél arra kéri a küldötteket, hogy nyilatkozzanak arról, hogy tagja-e „más vallási közösségnek”. A választ a küldötteknek január hetedikéig kell megküldeniük. A lap felhívja a figyelmet, hogy a Mazsihisz alapszabályában alapból szerepel az a kitétel, hogy hitközségi tag „más egyház tagja nem lehet.”
A Neokohn szerint a levél valószínűsíthetően a frissen alapult neológ vallási egyesületre, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesületre, a Zsimára utalt. Ennek vezetője Róna Tamás, aki annak ellenére lett ellenszavazat nélkül a Mazsihisz rabbitestület elnöke, hogy Heisler nyomására még szeptemberben felmondták a munkaviszonyát.
Címlapfotó: MTI/Vasvári Tamás